Lezárult a TalentA-2023 Program jelentkezési szakasza - 29 női résztvevővel indult az online képzés

Lezárult a TalentA-2023 Program jelentkezési időszaka. A Corteva Agriscience által létrehozott program második alkalommal indult el a Magyar Női Unió együttműködésével és idén 29 - az agrárium területén tevékenykedő vagy a jövőben azt tervező - hölgy kezdte el az összetett ingyenes online program első szakaszát. A március 8-án, a hivatalos bejelentés napján tartott online sajtótájékoztató napjától április 16-ig lehetett jelentkezni a Programra. A közel két hónapos online képzés alatt hetente kétszer, összesen 17 alkalommal találkoznak majd a résztvevők előadókkal.
Április 21-én, kora este az online térben Borsos László, a Corteva Agriscience magyarországi ügyvezető igazgatója, Pázmándi Rita, a vállalat kommunikációs specialistája, valamint az MNU oldaláról Batthyány-Schmidt Margit, elnök asszony és Torda Márta, a Program szakmai koordinátora köszöntötte a résztvevőket és a jelenlévő előadókat.
"Felelősek vagyunk egymásért, a következő generáció jövőjéért, a Földért. A mezőgazdaságot és a területen dolgozó nőket vissza kell helyeznünk az őket megillető helyre. Ehhez járul hozzá képzéssel, naprakész ismeretekkel, új módszerekkel, környezettudatos hozzáállással és anyagi támogatással a Program. Nagyszerű, hogy a Corteva Agriscience 2019-ben felismert az ebben rejlő potenciált, és elindította a TalentA Programot. Amit rövidtávon adunk, azt hosszú távon megsokszorozva kapjuk
vissza." - emelte ki köszöntőjében Batthyány-Schmidt Margó.
Pázmándi Rita a Corteva bemutatása során elsősorban a Program és a fenntarthatósági elvek összekapcsolódását emelte ki. A Program legfontosabb törekvése a képzési és pénzügyi támogatási lehetőség mellett kitért a női közösség összetartó erejére és a szakma párbeszéd elősegítésére.
Torda Márta az élet minden területén bátorságra és a nőiség megélésére buzdította a résztvevőket, hiszen egyrészt a projektek elindítása mindig egy bátor lépéssel indul, másrészt nőiségünk kiteljesítése családunk mellett szélesebb környezetünk harmóniájáért is felelős.
Borsos László üdvözölte a résztvevők szerteágazó tevékenységét: „Nagyon jó látni, hogy attól függetlenül, hogy néhányan már előrébb tartanak a vállalkozásukban és tapasztaltabbak, mégis úgy érzik, érdemes egy ilyen képzésen részt venni. Bízom benne, hogy a TalentA olyan újdonságot fog nyújtani, amely mindenki számára hasznos lesz.” Kiemelte, hogy ha csak egyetlen dolgot magával tudnak vinni a résztvevők vállalkozásukba, akkor már megéri a befektetett időt.
Az online találkozón a résztvevők elmondhatták, miért jelentkeztek és mit várnak a Programtól. Az már biztos, hogy egy jól felkészült, sok-sok motivációval rendelkező, széles profilú és tapasztalt csapat várja izgalommal a Program első szakaszát.
A június 15-én záruló első szakasz után az online képzés 70 százalékát teljesítő résztvevők
indulhatnak a Mikroprojekt versenyen, melynek beadási határideje augusztus 20. Az ötfős Szakértői Bizottság rangsorolja majd a beérkezett projekteket. A Vidéki Nők Nemzetközi Napjára, október 15- ére tervezett díjátadó ünnepségen az első három helyezett összesen 3.250.000 Ft támogatásban és egy-egy két alkalmas egyéni mentorálásban részesül majd.
A Program első szakaszának indulása kapcsán kiadott sajtóközlemény:
Megjelenések:
https://www.agrarunio.hu/hirek/9940-corteva-agriscience-talenta-nemzetkozi-oktatasi-program