



a női gazdálkodók számára
KEZDŐLAP
A TalentA Program célja
A TalentA Programot a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat alapította, melynek elsődleges célja a termelők és a fogyasztók életminőségének javítása, fenntartva ezt a folyamatot az eljövendő generáció számára. A Program a Corteva 2030-as fenntarthatósági céljainak része, melynek egyik kiemelt eleme a nők mezőgazdasági szerepvállalásának erősítése és támogatása. Az első TalentA Program 2019-ben valósult meg Spanyolországban, azóta a vállalat közel 1000 mezőgazdaságban dolgozó nő számára biztosította a programban való részvételt Európa szerte.
A neves szakértők bevonásával zajló ingyenes, kétlépcsős Program - melyen legalább 30 mezőgazdasággal foglalkozó (vagy ilyen jellegű tevékenységet tervező) hazai nő vehet részt - széleskörű szakmai, oktatási és pénzügyi lehetőséget biztosít a jelentkezőknek.
A képzési terv a női gazdák tényleges igényein alapul, melyet a tervezői gondolkodásnak (design thinking) megfelelően alakítottunk ki. Ez egy kreatív probléma megoldási módszer, mely segít a résztvevőknek saját és vállalkozási céljaik pontosabb definiálásában. Mindemellett az új ötleteik projektbe való beépítésében és azok hatékonyabb megvalósításában is támogatást nyújt.
Magyarországon 2021 novemberében indult el először a Program: az első, online oktatási szakasz során az ország 17 megyéjéből jelentkező 29 női gazdálkodó 17 online előadáson vett részt, melynek során elsősorban a vezetői készségeik, vállalkozási, pénzügyi és mezőgazdasági ismereteik területén neves szakemberek támogatásával bővíthették tudásukat. A Programot húszan végezték el sikeresen, így egyrészt oklevélben részesültek, másrészt mezőgazdasági projektötletükkel pályázhattak a mikroprojekt versenyre.
A Szakértői Bizottság által kiválasztott legjobb három pályamű összesen bruttó 3 250 000 forint díjazásban részesült, emellett az első három helyezett projektjük megvalósításának támogatására egy 6 alkalmas mentorálást vehetett igénybe.
2023-ban Magyarországon az MNU és a CORTEVA együttműködésével másodszorra indul el ez a komplex, innovatív képzési és támogatási Program.
A képzés végén azok a résztvevők, akik sikeresen teljesítik a kétlépcsős programot, és projektötleteik összhangban vannak a Corteva Agriscience 2030 fenntarthatósági törekvéseivel, pályázhatnak a megadott támogatásokra. A Corteva munkatársai világszerte azon dolgoznak, hogy támogassák a globális élelmiszer-előállító rendszer rugalmasságát. A vállalat elkötelezett a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása mellett, hogy életünket és bolygónkat gazdagabbá tegye az elkövetkező generációk számára is. Számos törekvése mellett a vállalat kiemelt figyelmet fordít a világ egyes részein tapasztalható éhínség csökkentésére, a közösségek élelmezésbiztonságának fejlesztésére, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.
A teljes támogatási összeg idén is Bruttó 3.250.000 forint, melyet a következőképpen osztanak szét a 3 (három) nyertes projekt között:
- hely: Bruttó 1.500.000 Ft
- hely: Bruttó 1.000.000 Ft
- hely: Bruttó 750.000 Ft
A nyertes projektek egy 3 alkalmas (háromszor kétórás) mentoráláson vesznek részt, melynek keretében segítséget kapnak a szakmai kérdésekben és támogatják a projektjük elindulását.
Jelentkezni 2023. március 8-tól április 16., 24.00 óráig lehet.
A jelentkezéseket a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lappal fogadjuk el: https://talentahu.org/jelentkezes
Miért fontos részt venni a TalentA-ban??
Az oktatási program mindössze néhány hetes online képzés és a következőket nyújtja a résztvevőknek:

Tudás
A képzés professzionális tanárok és előadók irányításával történik. A program segít az agrár ágazatban szükséges - többek között - üzleti, pénzügyi, marketing kommunikációs és szakmai tudás elmélyítésében, új innovatív ismeretek, és módszerek és technológiák elsajátításában, valamint a kapcsolatok építésében.
Új partnerségek
A képzés során üzleti és személyes kapcsolatok kialakítására van lehetőség olyan hasonló gondolkodású emberekkel, akik elősegítik a fenntartható mezőgazdaság tényleges megvalósulását.


Kreatív ötletek
Új ötletek, üzleti megoldások, modellek, innovatív szemlélet és módszerek bevonása és megosztása a szakmai közönséggel, fejlesztése mentorokkal és tanárokkal.
Támogatás
A Corteva 2030-as fenntarthatósági céljaival összhangban lévő kiválasztott három projekt, anyagi támogatásban részesül.

Ki vehet részt a TalentA Programban?
Magyarországon Mezőgazdasággal foglalkozó - vagy ezen a területen projektet megvalósítani szándékozó - nők, akik motiváltak projektjük és a közösségek fejlesztésében, és arra törekszenek, hogy vállalkozásukkal fenntarthatóvá, dinamikussá és versenyképessé tegyék környezetüket.

Kor
18 éves
kortól

Lakóhely
Magyarország

Terület
Mezőgazdaság

Készségek és képességek
A program résztvevőinek késznek kell lenniük egyénileg és csapatban is dolgozni. A képzés során kommunikációs készségekre, mezőgazdasági ismereteik mellett a fenntartható mezőgazdaság fejlesztéséhez szükséges motivációra, valamint az online munkavégzéshez elengedhetetlen eszközökre és tudásra van szükség.

Oktatás
Az iskolai végzettség nem meghatározó kritérium, fontos a mezőgazdaság iránti elkötelezettség, projekt ötlet, vagy már folyamban lévő mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenység, illetve az online munkavégzéshez szükséges eszközök és kompetenciák.
A TalentA Magyarország-2023 program szakaszai











